Az élet

március 11, 2010 - Leave a Response

„Az élet küzdés és bukás,
Sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni örökké a jót és a szépet,
S meg nem találni, ez az élet.”

(Madách Imre)

Én úgy gondolom ez a kis részlet nagyon is igaz. Minden ember feljebb és feljebb próbál törekedni. Néha elbukunk, néha pedig boldogabbak vagyunk, mint valaha. Azonban ezek a dolgok tanítanak meg arra, hogy soha nem szabad feladni. Mindenért magunkat, másokat okolunk, de ez is az élet része. Számtalan csalódásban, szomorúságban lesz részünk, de ugyanennyi – vagy talán több – boldogságban is. Soha nincs késő. Míg az élet utolsó szikrája ki nem alszik, addig élnünk kell, és küzdeni. Az én életemben is történt számos olyan dolog, ami örökké a fejembe, szívembe van vésve, de túl kell lépni rajtuk. Ha nem is túllépni, de nem arra gondolni. Nekem ezek a dolgok segítenek. Néha elég, ha csak magamba nézek, és leküzdöm a félelmet, a fájdalmat, a rettegést, ami bennem van. Néha az segít, hogyha felelevenítem az emlékeket, és letudom azzal, hogy már vége. Egy korszak, egy esemény volt csupán, és reménykedem, hogy ezután csak jobb lehet. Nézz magadba és tekints vissza a múltadra! Tettél olyat, amit megbántál? Amire ha rá gondolsz gombócok, vannak a torkodban és sírni kezdesz? Gondolj arra, nem vagy egyedül. Ha tudod, tedd jóvá, amit megbántál. Magadban pedig rendezd le a dolgokat. Soha nem felejt az ember, meg kell tanulni az emlékeket elhalványítani, hogy helyet szorítsunk a jó dolgoknak. Soha nem szabad feladni, ezt ne feledd! Ahogy egy versemben írtam; az élet, olyan, mint egy hullámvasút. Néha a mélyben vagy, de legtöbbször fent repülsz a fellegekben. Tanuld meg értékelni az élet apró szépségeit, örömeit. A legnagyobb szegénységben, betegségben se vagy magadra hagyva. Valaki mindig melletted áll. A legjobb barátod, a szüleid, vagy az Őrangyalod. Higgy magadban. És a legfontosabb; győzd le magadban a félelmet!

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.